Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kritikák (2016-2018)

2019.04.21

Művei többségének alaptémája, gondolati gyökere a táj, a természet, az épített környezet szűkített vagy éppen bővített részlete sajátos szemszögéből vizsgálva, átitatva az ő belső világával, átlényegítve, átépítve a látványt! Bulcsú felvetéseiben, képi gondolataiban számos lehetőség rejlik. (…) Ez egy olyan absztrakt építkezés, mely megőrzi ugyan az alapgondolat táji elemeit, de felbontva, szétszedve és újra összerakva egy más képi világot hoz létre, más minőséget teremt, műveket alkot, képzőművészeti alkotásokat teremt.

Bulcsú szerencsés festőnek mondhatja magát, lévén hogy viszonylag korán kialakított egy valószínű csak reá jellemző stílust a megfelelő technika mellé rendelve, mellyel számos utat jelölt ki magának, melyekre bizton építhető egy jövendő életmű! Témái, ha a képcímekre nézünk, akár hétköznapiaknak is tekinthetők. (…)

Magam azon képeihez vonzódom inkább, ahol a képformálást végigviszi a teljes absztrakcióig úgy, hogy a műben nyilvánvalóan tetten érhető az eredendő képi gondolat, a táj, az épített környezet. Ez a tiszta, őszinte ragaszkodás a tájhoz, a környezethez lehet a hagyományos alföldi tájképfestészet előtti tisztelgés, vagy csak egyszerűen egy ember, jelen esetben az alkotó vonzódása a körülöttünk lévő világhoz, melyet a festészet eszközeivel átformálva, „újrahasznosítva” mutat meg nekünk.

(Baky Péter[1])

 

Munkái olykor a hundertwasseri világot idézik fel színek és vonalvezetés szintjén, ugyanakkor jóval kaotikusabbak, s a címek ismerete nélkül egyértelműen nonfiguratív hatást keltenek.

(Áfra János[2])

 

Könnyed eleganciával készített festményeivel egyfajta oldott geometrikus absztrakcióban dolgozza fel a valóságosnak látszó figurális környezet impresszióit.

(Szurcsik József[3])

 

Munkái formailag az ábrázolás és az absztrakció, a gesztus és a konstrukció, a valóság és a képzelet, a benyomás és az asszociáció, a látványszerűség és annak emlékmozaikjai, technikai értelemben pedig a vonal és a színfolt határai között állnak és mozognak. A valóságot felülíró elvonatkoztatása sohasem eredményez tiszta absztrakciót, mindig hagy valami kapaszkodót, fogódzót, kiskaput a néző számára, amelynek segítségével, amelyen keresztül a szemlélő a forrás által mindig megerősítheti magát az értelmezésben, az átélhetőségben. (…) Éles Bulcsú képeit tehát a szerkezet, színfolt és fényfoszlányok; a lírai absztrakt és az absztrakt expresszionizmus; a látvány, a képzettársítások és belelátások; az alaktalanság, a ritmus és konstrukció; a formák, víziók és szellemtestek; a gyorsaság, a vázlatszerűség és a termékeny véletlenszerűség; az egyszerű eszközkészlet, a friss impulzusok és a gondolatfoszlányok; a modelláló és moduláló képesség, a lebegés és lebegtetés, az áttetszőség és rétegződés hármas fogalmai jellemzik leginkább.

(Novotny Tihamér[4])

 

Nem látunk embereket, miközben tudjuk, hogy rólunk, emberekről szólnak ezek a munkák. A visszafogott téma- forma- és eszközhasználat segít ráterelni a figyelmet az igazán fontos dolgokra. Kevés eszközzel lesznek beszédesek az itt látott munkák. A képek szerkezeti felépítése, a formák ritmusa és a dinamika a meghatározó képalkotó elem.

(Varga József[5])

 

[1] 2016. március 12. Kiállításmegnyitó, Aranytíz Kultúrház, Budapest

[2] 2017. Tradíció és megújulás egy borsodi aprófaluban. A Lácacsékei Művésztelep. Új Művészet, 27. évfolyam, 9. szám, 23-25. oldal

[3] 2018. „Képek, szavak” – avagy Éles Bulcsú képeibe kódolt narratívája (Katalógus-előszó)

[4] 2016. szeptember 10. Kiállításmegnyitó, Falumúzeum, Törökbálint,

[5] 2017. május 10. Kiállításmegnyitó, Józsai Közösségi Ház

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Archívum

Naptár
<< November / 2019 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 114795
Hónap: 662
Nap: 31